Minden, amit a rózsakvarcról tudni akartál

 

A rózsakvarc egy gyönyörű és közkedvelt ásvány, melynek lágy rózsaszín árnyalatai azonnal vonzzák a tekintetet. De ennél sokkal több rejtőzik ebben a különleges kőben, mint amit első pillantásra látni. Ezzel az írással arra invitállak, hogy mélyebben ismerd meg ennek a csodaszép ásványt és lásd, hogy miért is szeretjük annyira?!

 

Keletkezése

A rózsakvarc egy kvarc változat, ami a szilícium-dioxid ásványok családjába tartozik. Átlátszó vagy enyhén opálos, rózsaszín színárnyalatai a mikroszkopikus rutíl vagy titánium-oxid bevonatnak köszönhetők. Keletkezése a Föld mélyebb rétegeiben történik, ahol a kvarc kristályok hosszú időn keresztül kristályosodnak ki. A természetben változatos helyeken találkozhatunk vele, például Brazíliában, Madagaszkáron, az Egyesült Államokban és Indiában. Már az ókorban is ismerték, és azt tartották róla, hogy a szerelem istene teremtette az embereknek, azért hogy megismerhessék a szeretet és a megbocsátás érzéseit.

 

Testi hatások

A rózsakvarc a 12 mesterkristály egyike ami nem véletlen hisz minden szervrendszerre harmonizáló hatással van, ezen kívül pedig enyhíti a depresszió tüneteit. A rózsakvarcot hosszú ideje használják a kristályterápiában és az alternatív gyógyításban. A hiedelmek szerint ennek az ásványnak számos pozitív hatása van a testre. Például segíthet a szív- és érrendszeri problémák kezelésében, mivel harmonizálja a szívcsakra működését. Emellett csökkentheti a stresszt és segíthet a nyugodt alvás elérésében.

 

Lelki hatások

A rózsakvarcot gyakran nevezik a szeretet és gyengédség kövének. Az ásvány energiája elősegítheti az önmagunk elfogadását és a szeretetteljes kapcsolatok kialakítását. Sokan használják meditáció során is, hogy segítsenek megtalálni a belső békét és harmóniát. Spirituális szempontból a rózsakvarcot gyakran használják a szívcsakra aktiválására és megtisztítására. Ez lehetővé teszi az érzelmek szabad áramlását és segít a lelkünk mélyebb rétegeinek felfedezésében. Emellett segíthet az öngyógyításban és az önelfogadásban. Azt tartják róla, hogy az univerzális szeretet energiáját hordozza magában. Amilyen gyengéden hat, olyan lággyá és empatikus se tesz minket is. Feloldja a megkeményedett külső páncélt és önmagunk elfogadására és szeretetére sarkall. Oldja a feszültséget és az önkritika bíráló szigorúságát. Emlékeztet önmagunk szeretetére és segít észrevenni ha túl kemények vagyunk önmagunkkal vagy másokkal szemben. Megtanít befogadni a tiszta szeretetet ezáltal segít fenntartani a szeretet be- és kiáramlását.

 

Alkalmazási lehetőségek

A rózsakvarcot sokféle módon használhatjuk az életünkben. Lehet ékszer formájában viselni, például nyakláncokban vagy karkötőkben, hogy mindig közel legyen hozzánk. Emellett kőtálat is készíthetünk otthonunkban, hogy növeljük a pozitív energiát a környezetünkben. A rózsakvarc szobadíszek formájában is elérhető, hogy otthonunkban is jelen legyen a jótékony hatása. Érdemes egy nagyobb marokkövet tartani az éjjeli szekrényünkön, hogy nyugodtan aludjunk, de ez a felhasználási mód nagyon jó hatással lehet a szerelmi életünkre is. Az utóbbi időben egyre elterjedtem az úgynevezett gua sha-k használata is, melyek speciális formájúra és alakúra csiszolt ásványok, amelyek alkalmasak masszázshoz az arc vagy a test feszességének, a bőr szépségének megőrzése érdekében.

 

Horoszkóp szerinti felhasználás

A rózsakvarcot a Bikák és Rákok csillagjegyekhez szokás kötni. A bikák számára segíthet a stabilitás és a hűség erősítésében, míg a rákoknak segíthet az érzelmi egyensúly megtalálásában és a kapcsolatok mélyítésében.

 

Fontos információ

A rózsakvarc mivel gyengéd ásvány ezért hamar kimerül így érdemes hasonló hatású kövekkel együtt alkalmazni! Keresd a webshopban a rózsakvarcot tartalmazó ásványkarkötőimet: női energiák támogatása, szívcsakra harmonizáló, stresszűző és rezgésszintemelő karkötők.

 

+1 TIPP

Önszeretet gyakorlat

Tarts a kezedben egy rózsakvarc marokkövet és szánj rá pár percet hogy ráhangolódj a rezgéseire. Amikor sikerült lecsendesíteni a gondolataidat, akkor kezdd el írni egy levelet saját magadnak. Fejezd ki szereted és csodálatot önmagad számára a lehető legkreatívabb módon. Majd ezt követően olvasd fel hangosan a magadnak írt kedves sorokat.

Milyen érzéseket kelt benned a levél? Hagyd, hogy hasson rád, és érezd ahogyan a testedben megjelenik ez a pozitív érzés - az önmagad iránti szeretet.

 

Megjegyzés: Ne feledd, hogy az ásványok kiegészítőkként használhatók, nem helyettesítenek semmilyen terápiát vagy gyógykezelést!